A készülék SMS-ben küldi el az aktuális földrajzi koordinátáit, melyet pl. a Google Maps/Earth programban gyorsan megkereshetünk, az SMS-ben kapott koordinátákat manuálisan kell bevinni a térképprogramba, egyedül Windows Mobile alapú telefonokra van program, mely az SMS-ben kapott koordinátákat egy kattintásra megnyitja Google Maps-ben (persze ekkor wifi vagy mobilnet szükséges). A működéshez szüksége van egy SIM kártyára (melyen előzetesen a PIN kód kérését kikapcsoltuk – ezért feltöltőkártya javasolt). A készüléket egy SMS-sel kell elindítani, utána pedig már csak elég felhívni, az kicsöng, majd foglalt jelzés után visszaküldi SMS-ben a koordinátáit, aktuális sebességét, akku állapotát.
További funkciók -ezek megfelelő SMS parancsokkal külön ki/be kapcsolhatók:
-Automatikus SMS pozíció küldés beállított időközönként. -Monitor mód: ezt beállítva ha felhívjuk a készüléket, az bekapcsolja a mikrofonját és hallgathatjuk a környezetében zajló hangokat, beszélgetéseket. -Terület elhagyása: 2 koordináta által kijelölt négyszög alakú terület elhagyása esetén riasztó SMS-t küld ( gépjármű lopása vagy a célszemély tiltott terület elhagyása esetére ) -Elindulás jelzése. -Gyorshajtás: ha átlépi a beállított sebesség határt, riasztást küld. -Alacsony akku feszültség esetén üzenetet küld.
SOS gomb idősek és gyerekek számára: azt benyomva a készülék elküldi a beprogramozott számoknak az aktuális pozíciót és egy segélykérő üzenetet.
GPRS Üzemmód:
- 50 másodpercenkénti pozíció küldése az Internetre - ingyenes online oldal a pozíciók elérésére - visszamenőlegesen 2 hétre eltárolt pozíció adatok
Tulajdonságok: Méretek: 65x45x15 mm Hálózat: GSM 850/900/1800/1900 MHz (kártyafüggetlen), GSM/GPRS GPS: SIRF3, 5m pontosság Indítási idő: „Hidegen” 45 mp, „melegen” 30 mp Akkumulátor: 800 mAh Li-Ion (2 db jár a készülékhez) Üzemidő: készenléti idő: kb. 2 nap
|